Keresztapám nyolcadik rész

Most vegyük sorba Hamerli József és Hoffmann Sarolta gyermekeit!

A legidősebb Hamerli Mária volt, aki 1901-ben született és 83 éves korában, 1984-ben halt meg. Őt a család Manci Tantinak hívta. Az első világháború végén ment először férjhez, Ott Bélához, akitől azonban leányuk születése után hamarosan elvált. Majd hamarosan férjhez ment Gaál Ivánhoz, aki katonatiszt volt. Ő Rimaszombaton született 1897-ben, s 90 éves korában halt meg Pécsett, 1987-ben. Ők sokáig éltek Budán, a két háború között, s mikor Helga egyetemista volt, sokat tartózkodott náluk, 1943-

1944 telén. Helga mindig emlegette, hogy mikor egy alkalommal nálunk volt táncos zsúr az Olasz fasori lakásunkban, onnan gyalog mentek a Keleti Károly utcába, Manci tantiékhoz, de a cipőjét le kellett húznia, mert a sok tánctól bedagadt a lába.

Iván bácsit mint volt m. kir. ezredest azután a kommunista rendszer meghurcolta. Azonban milyen a sors, talált egyszer régi emlékei között egy fényképet, melyen ő is szerepelt Stromfeld Aurél tanácsköztársasági vezérkari főnökkel együtt. Ezt a fényképet felhasználta a második világháború után hatalomra került kommunista rendszerben arra, hogy bizonyítsa, hogy ő is a Tanácsköztársaság tisztje volt. Erre visszakapta nyugdíját, melytől megfosztották 1950-ben, mikor a Horthy-rendszerben szolgálatot teljesítő katonatisztektől megvonták nyugdíjukat. Ilyen sokszor a sors fintora!

Egyébként ekkortájt már örökbefogadott lányának, felesége első házasságából született leányának, Riának megvolt két kis gyermeke. Ő ugyanis a háború végén férjhez ment Wiesner Jenőhöz (XVI/S/1), aki azután itt hagyta őt és a gyerekeket és kiment nyugatra. Iván bácsi gondoskodott az egész családról. Kiköltöztek Pécsről Posta völgybe, ahol Manci tantinak volt néhány hold birtoka. Itt gazdálkodott Iván bácsi öreg korára, s végzett igazi paraszti munkát, hogy eltarthassa családját. Igen derék ember volt. Mi is, mikor két kislányunkkal egyszer Pécsett voltunk, meglátogattuk őket Posta völgyben, s láttuk, hogy milyen szakértelemmel gondozza Iván bácsi az állatait, s az egész kis gazdaságot. Nagyon szerette a lovakat mint volt tüzértiszt. Emlékszem, mesélte, hogy 75 éves korában egyszer kint volt Németországban, ahová meghívta valaki őt, s ott még lovagolni is tanította a háziakat, asszonyokat is. Utolsó éveiben együtt élt feleségével és Riával, aki szépen gondozta az öregeket. Túlélte feleségét vagy három évvel. Nemsokára halála után Ria is meghalt. Mikor először voltam Pécsett a háború után, 1948-ban, akkor hallottam, hogy a nemrég lezajlott paralízis járványban Ria és fia, Jánoska megbetegedett, s a kisfiú maradandó bénulást kapott. Én egyszer találkoztam csak vele, már nagyobbacska volt, mikor a Posta völgyben látogattuk meg a családot. Valamilyen mesterséget tanult ki, s később meg is nősült. Hogy ki volt a felesége, azt nem tudom, de hallottam, hogy két egészséges gyermeke is volt.

Valószínűleg a 90-es évek elején halt meg. Gyermekeiről, feleségéről nem tudok semmit.

János nővére, Pupi egészségben nőtt fel, férjhez ment és két leánya született. Egy alkalommal találkoztunk a velencei tavon, s akkor felkeresett minket leányával itt Fehérváron. Mi is voltunk Judittal egyszer náluk, nem messze élte egy Fejér megyei faluban. A férfi és a lányok nevére már nem emlékszünk. Az egyik leány itt tanult Fehérváron középiskolában, de sohasem keresett fel minket, így a további sorsukról nem vagyunk tájékozottak.