Hamerli József leszármazottait mutatja be az oldal, fokozatosan feldolgozva a család életét.

2008. február 18., hétfő

Nagy Leventéné Geiger Edit közlései

Még egy kiegészítés jut eszembe a Jánoska Ria kisfia aki gyermekparalízises lett 1948-ban akkor az egy nagy járvány volt nyáron és még nem találták fel az ellenszerét és Jánoska kicsi gyerek volt ő súlyosan és édesanyja Ria kismértékben károsult.
Jánoska kitanulta a rádiószerelést és tudott dolgozni sőt megnősült és mondták szép kedves felesége volt. Valami dereng hogy gyermeke is lett ? ezt Pupitól talán beszerezhető információ. (Igen ez már folyamatban van sp)
Írtad egy alkalommal hogy édesapád volt a keresztapja Jánoskának nos a keresztanyja Sári nővérem volt. (Geiger Sári)
Toncsitól kérdezgetve emlékezve erre arra mikor Sárival lent voltunk 2007.-ben tudtuk meg hogy Jánoska meghalt de ő sem tudta pontosan mikor. (ezt én már tudom, hogy 46 éves korában sajnos és két gyerek maradt utána a feleségével)

A másik hogy a Hoffman asztalosból lett bútor gyárosokról is be kellene tenni a kutatások alapján napvilágra került ismereteket, ez a tizenkilencedik század vége és XX.-sz. eleje. Ómama, Hoffman Sarolta, testvére Hoffman Mariann aki előbb Ratkovicsné volt és azt hiszem két fia volt és csodás hentes üzletük volt a Ratkovicsoknak és erre emlékszem is ( olyan isteni párizsi és egyéb inycsiklandó felvágott illat volt ott ha beléptél és persze ott függtek kampókon a nyers husok és mondhatni patika tisztaság az üzletben.)

Mariann tánti megözvegyült és Ómamánk (Sarolta) halála után Ópapánk Hamerli József, mivel viszonylag fiatalon özvegyült meg elvette elhunyt felesége nővérét. A Sarolta és Mariann testvére Hoffmann László az építész mérnök aki nagy korkülönbség utáni késői fiú gyermek, úgy mint nálunk Kálmánka lett
(köztünk 15 év van pont a lányokból én vagyok a legfiatalbb és ő is szeptemberi)

Hoffmann Laci bácsi halt meg a második világháboruban a fronton az iszonyatos hidegben megfagyott.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia, sziasztok, Üdvözlök Minden Kedves Látogatót, aki(k) ezt a blog-ot készítik/olvassák. Most késő éjjel van. Nem tudtam aludni, és nézelődtem kicsit. Nagyon örülök, hogy idetaláltam. Soha nem írtam még blogba, remélem a megfelelő helyre írok a Hamerli család részben. Én Miskolcon élek, lánykori nevem: Hamerli Veronika (1962.). Az én nagypapám Hamerli Jenő, aki 1909-ben született. Hogy a családfában tévedés ne legyen, idézem, hogy mely ág kapcsán írok most ide: "A negyedik testvér Hamerli Jenő (XVI/2-f), született 1909-ben, de egyebet nem tudunk róla" Nagyapa és felesége sajnos nem élnek már. 1984-ben elhunyt. Feleségét Sárdi Erzsébetnek hívták. 3 gyermekük született: Erzsébet, Jenő és Éva. Édesapám (Jenő-Pécs
:1936. 05.04.-1984. 10.14-én Miskolcon meghalt. Nővére, Erzsébet sem él már sajnos. Ő Chicagoban élt.

Takács Miklósné sz. Hamerli Veronika írta...

Hoppsz, de jó, csak moderálás után jelenik meg, amit írok. Így akkor most ideírok még pár sort még magamról és az email címem, hogy meglegyen Kedves Hamerli Rokonaimnak. Takács Miklósné sz. Hamerli Veronika (Miskolc, 1962. 12. 11.) vagyok. mamikanak@gmail.com

Magamról

Saját fotó
Magamról most inkább nem mondok sokat. Az élet szép, én szeretek élni, és sokáig is szeretnék élni, remélem az Úr is így akarja ezt.